LITÉRI HÍRPÓTLÓ

Várjuk hozzászólásaikat, észrevételeiket. E-mail címünk: literihirpotlo@gmail.com

                                      FIGYELEM! FELHÍVÁS!

Többen kaptunk reggel egy email-t, miszerint egy, finoman fogalmazva (na nem miatta, hanem a facén lévő gyerekekre tekintettel ) sexuálisanaberrált embernek nem mondható valaki garázdálkodott, hétfőn a litéri iskola környékén! Az email szerint az igazgató arra kért mindenkit, hogy ne pánikoljunk. Volt olyan szülő, aki megkeresett és ua.-t mondta, kiegészítve, hogy majd a rendőrség, meg az igazgató intézkednek! Meg azt, hogy majd fogadóórán megbeszéljük!? Mellesleg az még egy hét, február 4. !!!
Ezek tudatában, ma többször elmentem ( és ahányszor csak tudom megismétlem )az iskola környékén! Sajnos semminemű látszat sincs az intézkedés mikéntjéről. Pl.: fokozott rendőri, polgárőri, tanári jelenlét a kapuk környékén. Többször javasoltuk az önkormányzatnak, hogy szereltessen térfigyelő kamerákat, pont az ilyen esetek elkerülése okán is. Remélem előbb-utóbb sor kerül erre a beruházásra is, és nem várjuk meg, hogy valami nagyobb baj legyen. Szerintem jogunk van tudni ezekről........van aki szerint nem így van! Ezt ne vegye senki pánikkeltésnek, csak éppen jobb félni, mint...................törölgetni a szemünket! Reméljük a hatóság teszi a dolgát, bár szerintem sem idő, sem ember, sem anyagi lehetőségük nem sok van az ügy megoldására.Ezért lenne fontos, hogy mi, szülők fogjunk össze, és, ha mással nem is, de azzal, hogy amennyire időnk engedi sétálgassunk, autózzunk többet az iskola környékén! Kicsit járjatok " nyitott szemmel".

                                                                                                   Soós Gábor

A facebookon megosztott levél itt olvasható:

Kedves litéri és nem litéri Anyukák!

Egy felháborító dolgot szeretnék veletek megosztani. Tudom, hogy nem ez a legjobb forum ehhez, de ezen keresztül tudom minél több anyukához eljuttatni ezt az esetet. Ezért is bocsássatok meg, hogy itt posztolom ezt.
Az eset két barátnőmmel történt meg Litéren.
Szóval a lényeg, és próbálom az indulataimat fékezni, a következő volt a mai napon.
Délelőtt, fényes nappal sétálni vitték gyerekeiket a faluba. Mikor a Petőfi utcán haladtak lefelé, pár méterre az ISKOLÁTÓL!!!! (itt ezt kifejezetten kihangsúlyoznám), egy fehér furgon (Fiat Ducato szerű, pontosan nem figyelték meg, SAJNOS!) érte be őket. Lehúzódtak a babakocsikkal, hogy elmehessen, de a sofőr intett, hogy menjenek nyugodtan tovább. Gondolták, biztos a következő háznál akar megállni. Miután még mindig ment utánuk, kezdett furcsa lenni a dolog, és félreálltak ismét, hogy had hallasson tovább.
Na most kapaszkodjatok, ekkor látták teljes egészében, hogy ez a gusztustalan alak, miért akarta, hogy előtte menjenek. A sofőr ablakán keresztül teljes egészében lehetett látni, hogy ez a minősíthetetlen, beteg alak, mit művelt a nemi szervével, közben pedig vigyorgott mint egy beteg, és az sem zavarta, hogy az egészet a két anyuka látta, folytatta tovább. Abban a pillanatban úgy lefagytak, hogy mozdulni sem bírtak, és sajnos, utólag már nagy bosszúságukra még a rendszámát sem írták fel. De ebben a helyzetben egyszerűen nem tudtak józanul gondolkodni.
Így csak a polgárőrnek és a körzeti megbízott rendőrnek tudtak szólni erről.
A sofőr egy 60 év körüli férfi volt, pocakos és kék kötött sapkát viselt.
Sajnos csak ismeretlen tettes ellen tudnának feljelentést tenni, ami a rendőrök szerint semmit sem ér, ha nem tudják konkrétan megnevezni az illetőt, vagy legalább a rendszámát.
Ezért kérek mindenkit, osszátok meg ezt a szörnyű esetet minden gyermekes szülővel, anyukával, fiatal lánnyal, hogy nehogy ők is ennek a beteg embernek az áldozatául essenek, és örök traumát okozzon nekik.
Nem is merek belegondolni, hogy ha pont akkor jönnek ki gyerekek az iskolából, őket hogyan érinti egy ilyen aberrált, gusztustalan alak viselkedése.
Ha esetleg bárki felismerné a leírtak alapján az illetőt, örülnénk ha jelezné, mert akkor feljelentést lehetne tenni ellene, hogy elzárhassák egy jó időre a társadalom elől.

Remélem nem zaklattalak benneteket túlságosan fel ezzel a levelemmel, de szerintem így fear, ha mihamarabb tájékoztatva vannak a szülők, fiatal anyukák, hogy figyelmeztethessék gyermekeiket, ha egy ilyen furgonos, feltűnően lassan halad utánuk.
Mi felnőttek még valahogy feldolgozzuk ezeket, de egy gyermek számára ez az amit soha de soha nem szabad megtapasztalnia.

Köszönöm előre is segítségeteket, ha minél több emberhez eljuttatjátok ezt az esetet.

Köszönöm



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 14
Heti: 56
Havi: 505
Össz.: 125 985

Látogatottság növelés
Oldal: FIGYELEM! FELHÍVÁS!
LITÉRI HÍRPÓTLÓ - © 2008 - 2024 - literihirpotlo.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »