LITÉRI HÍRPÓTLÓ

Várjuk hozzászólásaikat, észrevételeiket. E-mail címünk: literihirpotlo@gmail.com

Jó ideje élek már Litéren családommal, de ilyen zavaros választási időszakra nem emlékszem.
Végignézve a polgármester és a képviselőjelöltek listáját egy film címe jut eszembe:     Piszkos tizenkettő
 
Az nevek és ismeretségem alapján próbáltam a személyeket kielemezni, jellemezni.
 
Négy fő az, aki piszkosul magáénak érzi a falu gondjait, bajait, problémáit. Próbálja a lakosság szemét felnyitni és rávezetni a valóságra az elvakultakat és félrevezetetteket. Nem sajnálják rá idejüket sem fáradságukat az igazság kiderítésére.
Községünkbe sok-sok millió forint érkezett be pályázat útján.
Az összegek tudatában ennek a falunak nem így kellene kinézni, ahogy kinéz.
Ami szembetűnően látszik az mind-mind csak DEKORÁCIÓ. E mögött a szó mögött súlyos problémák vannak, ami visszavezethető főleg a  legutóbbi 12 évre.
Nem olyan régen átadott helyi kistermelői piacnál is megmutatkozik.
A kerítés oszlopainál lévő vasanyag nem díszítőelem, hanem  a kerítés építésekor kimaradt szigetelés és vasalás hiányát pótolja és ez a piac került a területtel együtt több, mint 40 millió forintba. Gondolkodjanak el.
 
Nyolc fő az, akire piszkosul nem kívánok bőven kitérni. Ők azok, akik a filmbéli ezredesük szavának hisznek, pedig nem kellene az előzmények tudatában.
Aki ismeri őket, a nevük mindent elárul.
 
Tisztában vagyok választói jogaimmal. Az itt élők létszámához viszonyítva hat fő képviselőt választhatók . Ha hetet választok, már érvénytelen a szavazatom.
Azonban, ha csak négyet vagy akárcsak egyet is, már érvényes.
Tehát a fentiek alapján nem kétséges, hogy kikre adom le a voksomat.
Tudom, hogy jól cselekszem, mert ezeket az embereket ismerve, ha bekerülnek a testületbe, mindent megtesznek azért, hogy nekünk litérieknek jobb legyen és büszkék legyünk rájuk, nem úgy mint most ebben az országosan elhíresült időszakban.
Ezzel már el is árultam, hogy kit kívánok megjelölni polgármesternek.
Remélem, hogy sokan olvassák mindazt, amit leírtam és elgondolkodnak a tartalmán.
 
 2014. szeptember 10. 8:56 Dekor Bolt írta, <ldekor@freemail.hu>:
 
 

<literihirpotlo@gmail.com>

15:17 (11 perce)
   
címzett: Dekor
 
 
 
 
Tisztelt Olvasónk!
Örömmel olvastuk levelét, melyből kitűnik számunkra, hogy nagyon jól látja a helyi dolgokat. Sajnos sokaknak még nem nyílt ki a szeme.......
Szívesen közölnénk a levelét az újságunkban, csak már halljuk is a "túloldal" szavait, miszerint : " saját magukat dicsérik a választás előtt ".
Ön szerint ezzel kapcsolatban mi lenne a helyes és megfelelő megoldás, hogy a nyilvánosság is megismerje az Ön levelének tartalmát és minket se érjen igaztalan vád!?
Sok ilyen és ehhez hasonló biztató levelet,üzenetet kapunk, amit mindenkinek megköszönünk, mert ezek adnak erőt a további küzdelmekhez. Azt szeretnénk Öntől kérni, hogy ötleteivel, tanácsaival a későbbiekben is segítse munkánkat, programunkat.
Még egy kérdés szeretnénk feltenni, miért van az ma, 2014.09.10-én, Magyarországon, Litéren, hogy nem merik sokan felvállalni a gondolataikat? Miért?
Megtisztelő válaszát, további ötleteit, leveleit örömmel fogatjuk a továbbiakban is.
 
                                           Baráti üdvözlettel: A LITÉRI HÍRPÓTLÓ csapata 

 


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 10
Tegnapi: 8
Heti: 88
Havi: 418
Össz.: 126 519

Látogatottság növelés
Oldal: A litéri "piszkos tizenkettő"(olvasói levél).
LITÉRI HÍRPÓTLÓ - © 2008 - 2024 - literihirpotlo.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »